Két közlöny is megjelent pénteken késő este, vagyis az év utolsó hivatalos munkanapján. Ezek összesen közel 380 oldalnyi új jogszabályt, vagy módosítást tartalmaznak, a legkülönbözőbb területekről. Ezek egyike például, hogy kibővül az online árfigyelő rendszerben elérhető élelmiszerek köre.
Van olyan boltlánc, amelyik csak egy-két üzletében csökkenti egyes alapvető élelmiszereknek az árát, hogy az új árfigyelő rendszerben az összehasonlító oldalon legolcsóbb legyen - értesült a Portfolio piaci forrásokból. A Gazdasági Versenyhivatal a Portfolio megkeresésére közölte: ez a gyakorlat "önmagában nem tiltott, ugyanakkor az árfigyelőt létrehozó munkacsoport – elsősorban a vásárlói tájékoztatás erősítésével – dolgozik azon, hogy ez a gyakorlat semmilyen módon ne vezethesse félre, ne tévessze meg a fogyasztókat."
Az online árfigyelőről adott ki közleményt pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, melyből kiderül, hogy rég látott folyamatokat mutat be a rendszer. A jelek szerint júliusban jelentős mértékben csökkent a megfigyelt élelmiszerek ára.
Július elsejei indulása óta több mint 650 ezer látogató kereste fel az online árfigyelő weboldalát - mondta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szerdán ülésezett az árfigyelő weboldal kifejlesztésében együttműködő munkacsoport - írja az InfoStart.
Egy hét alatt elérte a 25 milliót az összes letöltések száma a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett árfigyelő oldalon. A honlapot létrehozó munkacsoport már dolgozik a fejlesztéseken, amihez a fogyasztók javaslatait, észrevételeit is felhasználják. Lesz elmenthető bevásárlólista, kalkulátor, valamint fejlesztik az okostelefonokon történő megjelenítést és az árfigyelő térképes funkcióját is - írja a GVH legfrissebb közleményében.
Közel kétszázezer látogatóval sikeresen elindult az online árfigyelő rendszer 2023. július elsején – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében. Legtöbbször a tej, sajt, csirkemell, vaj, tojás szavakra kerestek rá a felhasználók - közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal ma élesítette azt a rendszert, amely hat kereskedelmi lánc 1200 boltjában több min 60 termék árait követi nyomon.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy csütörtök esti közlönyben megjelent rendeletben hirdette ki, hogy pontosan mely élelmiszerekre lesz érvényes július elsejétől az online árfigyelés rendszere.
Hétfő este egy rendelet és egy határozat is megjelent a Magyar Közlönyben, amely az árfigyelő rendszer létrehozását és működtetését részletezi. A kormány állítása szerint ez az új, július elsejével startoló eszköz is hozzájárul majd az infláció letöréséhez.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A Moszkvának szóló segítségkérések egyelőre süket fülekre találtak.
Az eddig tudottak fényében nem iszlamista motívum állhat a háttérben.
A súlyos mértékű légszennyezettség kezeléséhez is nélkülözhetetlen az elektrifikáció.
Itt van, amit tudni lehet.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?